750 milliárdos kínai hitelt veszünk fel a szakértők szerint rosszul megtervezett Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására

Kínai hitelből újíthatja fel két kínai és egy magyar, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát, így már biztos, hogy többszáz milliárd forint kerül a felcsúti milliárdoshoz. A számítások szerint évente csupán 18 millió euró pluszbevételt hozna az államkasszába a fejlesztés, viszont a projekt ennél 133-szor többe kerül, vagyis ennyi év alatt térülne meg. A legoptimistább becslés szerint is minimum 66 évet jósol. A hitelszerződést 10 évre titkosította a kormány.

Rogán Antal új feleségének földvásárlását a Budapest Bank 1,6 milliárdos hitellel fedezte volna

A miniszterelnöki kabinetfőnök új neje és annak szülei két további társukkal még az esküvő előtt, 2020 novemberben szerződtek 1022 hektár földbirtok adásvételéről. A vételár oroszlánrészét a kormányzati irányítás alatt álló Budapest Bank 1,58 milliárdos hitele fedezi, mert a vevők alig 83 millió forintot tudtak összeszedni a vételárhoz. Az Átlátszó által robbantott ügyre Rogán Antal először tagadással reagált és perrel fenyegetett. Pár héttel később a kormányhivatal megtagadta a szerződés bejegyzését, azaz nem jött össze a földvásárlás.