A Mátrai Erőmű története: közel 75 milliárd forint kár érte az államot

2017 decemberében Mészáros Lőrinc vásárolta meg a Mátrai Erőmű Zrt. 72,62 százalékos tulajdonrészét. A vásárlás utáni 2 évben már 15 milliárdos veszteséget termelt a szén-dioxid kvóta drasztikus drágulása miatt. Több milliárdos állami támogatás, majd a Magyar Villamos Művek Zrt érkezett vásárlóként. Az erőmű 2019 végére teljesen eladósodott, és végül összesen 75,14 milliárdot kellett költenie rá az államnak.

750 milliárdos kínai hitelt veszünk fel a szakértők szerint rosszul megtervezett Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására

Kínai hitelből újíthatja fel két kínai és egy magyar, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát, így már biztos, hogy többszáz milliárd forint kerül a felcsúti milliárdoshoz. A számítások szerint évente csupán 18 millió euró pluszbevételt hozna az államkasszába a fejlesztés, viszont a projekt ennél 133-szor többe kerül, vagyis ennyi év alatt térülne meg. A legoptimistább becslés szerint is minimum 66 évet jósol. A hitelszerződést 10 évre titkosította a kormány.

A KESMA: központi irányítás alatt a kormánynak "önként" felkínálat csaknem 500 hazai sajtótermék

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt 2018-ban hozták létre, mely a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a fideszes vezetésű alapítványba a korábban már fideszes kezekbe került sajtó-és médiatermékek tulajdonosai önként tolták be a médiumokat (például a teljes Mediaworks-portfóliót), így néhány hónap leforgása alatt egy több tízmilliárd forint értékű, közel félezer termékből álló médiaportfóliót hozva létre.

Könyvelési manőverekkel fosztották ki a Mészáros cégébe fektető kisbefektetőket

Hadházy Ákos Facebook-posztban fejtette ki nyomozása eredményét, miután egy kétségbeesett megkeresés érkezett hozzá. A független képviselő szerint 2017-ben, amikor Mészáros a tőzsdére vonult az Opus és a Konzum részvényeivel – a pozitív jövőkép hallatán – számos kisbefektető vett részvényeket. Ezt követően azonban egyre több tőkeemelésre került sor, és sok mindent részvénnyel fizettek ki. Hadházy szerint a cégekből úgy vették ki az osztalékot, hogy csak Mészáros jutott hozzá, vélhetően könyvelési manőverekkel. 

Mészáros Lőrinc magángéppel ment szilveszterezni a Maldív-szigetekre a koronavírus-járvány ellenére

A járvány alatt a koronavírustól kevéssé sújtott Maldív-szigetekre utazott szilveszterezni Mészáros Lőrinc és társaságára. December 26-tól másfél hetet töltöttek a turistaparadicsomban, ahová a NER által sűrűn használt magángéppel repültek el. Mióta többször is megírta a sajtó az ilyen utakat, ezért februárban letiltották az osztrák luxusrepülő nyilvános követhetőségét.

6 millió euróért (~2 milliárd forint) vett szőlőt Bordeaux-ban Mészáros Lőcinc borásza

A világ egyik leghíresebb borvidékén, a franciaországi Bordeaux-ban vásárolt - egyelőre egyértelmű, hogy miből - neves történelmi szőlőbirtokot egy olyan társaság, amelyet Kalocsai László, Mészáros Lőrinc borásza és egyben üzlettársa alapított. A környéken többször is járt a Honvédelmi Minisztérium egyik repülője.

Szegedi vasútvillamos: 3 perc menetidő csökkenés 30 milliárd forintból

Alig 3 perccel csökkenhet a MÁV szerint a menetidő a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon, pedig közel 30 milliárd forintot költöttek csak a pályára az immár 70 milliárdnál is drágább tram-train beruházásból. A fejlesztésnél több fronton feltűnt Mészáros Lőrinc és rokonsága.