A magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása: elzsarolták 3 millió ember 3000 milliárd forintnyi megtakarítását

2010 őszén bejelentették, hogy novembertől a nyugdíjjárulék kizárólag az állami nyugdíjalapba kerül. Addig a nyugdíjjárulék 25 százaléka magánnyugdíjpénztárakba folyt be. A kormányzati kommunikáció azzal fenyegetett, hogy akik pénztári tagok maradnak, és a számlájukon felhalmozott pénzt nem viszik át a tb-rendszerbe, nem kapnak majd nyugdíjat a társadalombiztosítási rendszerből.

Mintegy 3 millió pénztártag (100 ezren maradtak pénztártagok) körülbelül 3 ezer milliárd forintnyi vagyonát (állampapírok, részvények, befektetési jegyek) az állami rendszerbe csatornázták. Nagy részét az államadósság csökkentésére fordították, egy kisebb részét az állami céges tulajdon gyarapítására fordították.

Az Államadósság Kezelő Központ szerint a 2011 májusában nyilvántartott 2945,3 milliárdos vagyon már 2011 végére 684,3 milliárd forintra olvadt. Mára pedig semmi nem maradt belőle, amit az egyéni nyugdíjszámlákon esetleg jóvá lehetne írni, ahogy egyébként az eredeti ígéret is szólt.