Megbélyegezték a külföldről támogatott civil szervezeteket

Orbán Viktor 2016 végén fenyegette meg azokat a már korábban is támadott kormánykritikus civileket, akik külföldi támogatásokból végzik a munkájukat, jelezve, hogy fel kíván lépni ellenük. 2017-ben a kormány előbb nyílt kommunikációs támadást indított, majd egy olyan javaslat került a Parlament elé, amely – külföldről finanszírozott szervezetként – regisztrálásra kötelezte a 7,2 millió forint feletti támogatást külföldi elnyerő alapítványokat és egyesületeket.

A tervezet ellen összesen 248 szervezet tiltakozása, és több egy több tízezer fős tüntetés sem volt elég, még ez év nyarán meg is szavazta a törvényt a Parlament. Az Európai Unió Bírósága 2020 nyarán az uniós jogokkal nem összeegyeztethetőnek ítélte meg a listázást.

Ennek hatására a Parlament 2021-ben a törvényt visszavonni kényszerült, de rögtön egy másikkal helyettesítették: ezentúl minden olyan egyesületről és alapítványról, amelynek a mérlegfőösszege eléri az adott évben a 20 millió forintot, az Állami Számvevőszék készít vizsgálatot évente.