Kásler összerakná Mátyás király csontvázát: a Magyarságkutató Intézet és furcsa projektjei közpénz-milliárdokból

2019. januárjában Kásler Miklós ötlete nyomán felállt a magyar őstörténet megújítását célul kitűző Magyarságkutató Intézet, a kezdetben 800 millió forintos költségvetéssel.

Az intézet azóta több projekttel is felhívta magára a figyelmet: megrendelésükre készült a pozsonyi csatát szabadon feldolgozó animációs film (ezt még több is követi majd), összeraknák Mátyás királyt (aztán több királyt is), valamint kidolgoznák a magyar etnofitnesz elnevezésű edzésformát.

Ezek mind a koronavírus járvány ideje alatt láttak napvilágot, a harmadik hullám alatt pedig még plusz 1,2 milliárd forintot is kapott az intézet az államtól. Érdekesség még, hogy 2018 tavaszán már létrehoztak egy másik intézményt egészen hasonló céllal: a márciusban bejelentett László Gyula Intézetet kifejezetten őstörténeti kutatásokra alapították.